2013. február 19., kedd

Könyvbemutató a Könyvtárban


Kedves olvasó!

Dr. Dusek László Tesztek könyve 2. című könyvének bemutatójára hívunk minden kedves érdeklődőt február 25-én (hétfőn) 16 órára a Községi könyvtárba - Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 1.
A rendezvény a már 2012-ben, november 9-én Tápiószentmártonban kezdődött bemutató-sorozat legfrissebb állomása lesz.
Az első könyvbemutatót a helyi könyvtárban tartották a szerző tizedik kötetének megjelenése alkalmából.
Dr. Dusek László, történelem-földrajz szakos tanár kutatói/írói munkásságát és könyveit dr. Tóth Albert, professzor emeritus, ny. tanszékvezető főiskolai tanár mutatta be. A rendezvényen helyi érdeklődők és meghívottak mellett volt kollégák, évfolyamtársak, tanítványok, Ceglédről egykori gimnáziumi osztálytársak és rokonok is megjelentek. A bemutató szakmai színvonalát emelte Kuba Gábor, a Földrajztanárok Egylete elnökének, Szekeres Zoltán és Urbanek Rudolf, a Földrajztanárok Egylete alapítóinak, választmánya tagjainak, Bódis Bertalan, a Földrajztanárok Egylete alelnökének a megjelenése.
Dusek László tagja 1995 óta a Földrajztanárok Egyletének, s emellett 1976 óta munkatársa a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének, 1985 óta tagja és 2005 óta alelnöke az 1872-ben alapított Magyar Földrajzi Társaságnak.
A bemutató alkalmával Kuba Gábor elnök kiemelkedő tanári munkájáért, a tehetséggondozásban és a földrajzi ismeretterjesztésben végzett példaértékű tevékenységéért dr. Tóth Albertnek, Urbanek Rudolfnak és dr. Dusek Lászlónak a Földrajztanárok Egyletének szakmai kitüntetését adta át.

A könyvbemutató-sorozat következő állomása Tápiószelén volt, november 19-én, december 3-án, Tápióbicskén, december 10-én, Tóalmáson. Az érdeklődők előtt sikeresen megtartott bemutatókon a helyi polgármesterek méltatták a szerző Tápió mentéhez kapcsolódó - településeik számára is hasznosított - sokoldalú tevékenységét. Tápióbicskén emellett Dusek László kutatásait, tanári munkásságát méltatta és azt példaértékűnek nevezte dr. Molnár István, a nagykátai Váci Mihály Általános Iskola igazgatója, a nagykátai kistérség igazgatói munkaközösség vezetője. Továbbá folyamatban van még több Tápió menti településen újabb bemutatók szervezése is.
Így lesz hamarosan Tápiószőlős is házigazdája ezen remek könyvbemutatónak.
Várunk minden tisztelt érdeklődőt!


                                                                                              
Dudokné Gyevát Margit és BJ

2013. február 13., szerda

Ajánlja adója 1%-át a Nyitott Tenyér Egyesület részére!

Tisztelt tápiószőlősi lakósok, szomszédok, környékbéliek!

A Nyitott Tenyér Egyesület Tápiószőlős egyetlen, hivatalos szociális tevékenységet folytató civil szervezete.
Tevékenysége lassan 10 éve zajlik - 2010 óta bejegyzett közhasznú szervezet.
Önkénteseinek többsége a kezdetektől aktív és számunk gyarapodóban.
Célunk: észrevenni és segíteni elsősorban a tápiószőlősi bajba jutott gyerekeket, családokat.
Ha önnek is van megunt, feleslegessé vált de még használható tárgya: könyv, játék, ruha, bútor, kérjük keressen bennünket. Mi felvállaljuk a begyűjtést, ha kell tisztítást és eljuttatást a legjobban rászorulók részére.
Felajánlását megteheti az egyesület elnökénél, Németh Árpádnál hétköznap a könyvtárban, nyitvatartási időben, vagy a 06-30-2966600 telefonszámon, de jelezheti szándékát bármelyik önkéntes munkatársunknál is.
Soron következő akciónk:
2013. március 09. adomány-gyűjtés 8:00-12:00
2013. március 10. az összegyűjtött adományokból válogathatnak a rászorulók, 8:00-12:00
Helyszín: Faluház-Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 1-3
Örömmel jelezzük, hogy idén először fogadhatjuk személyi jövedelemadójának 1%-át is.
Önnek egy ingyenes és felelősségteljes döntés - a rászorulóknak egy óriási segítség.

Ide kattintva letöltheti a rendelkező nyilatkozatot.

Bemutatkozó videónkat megtekintheti itt.

Köszönjük közreműködését.
Segítsen, hogy segíthessünk!

BJ