2011. május 7., szombat

Némedi András emlékverseny

Éltek (és élnek) községünkben "csillagok", akik az élők sorából való távozás után még jobban világítanak mindannyiunk számára. Életük nem hasonlítható a mai értelemben vett celebekéhez, de nem is kell. Ez így van jól!
Életformájukkal, alázatukkal, szolgálatkészségükkel jelként, példaképként szolgálnak, reméljük, hosszú évtizedeken át.
Némedi András emléke előtt tisztelegve kívánja a helyi általános iskola a fényt, a jelet továbbadni az idén már harmadik alkalommal megrendezett emlékverseny által.
Olvassák szeretettel Péter Melinda irodalom szakos tanár nő írását a legutóbbi eseményünkről.


Hagyományainkhoz híven ebben az évben is megrendeztük Bandi bácsi tiszteletére a verseiből válogatott szavalóversenyt.


Április a költészet hónapja, így április 28-án délután találkoztunk a könyvtárban és hallgattuk nagy szeretettel a gyerekeket.
Idén kilenc verset kedvelő diák mérette meg magát a zsűri előtt és természetesen Marika néni előtt.
A zsűriben helyet foglalt a pedagógusaink mellett, Pintér István magyar-francia szakos középiskolai tanár, akit a gyökerei ehhez a faluhoz kötnek.


Gyerekkorában Bandi bácsi segítette az olvasásban és szerettette meg vele az idegen nyelveket. Így a személyes kötődés miatt szívesen vett részt ezen a versenyen.
A gyerekeket Gál Mónika tanár nő készítette fel és segített lebonyolítani a délutánt.
A zsűri megállapította, hogy a szavalók sokkal ügyesebben, érthetőbben mondták el a verseket, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb kerülnek Bandi bácsi gondolatai a diákokhoz.
Helyezettek:

I.Dér Enikő (8.a)
II.Horsik Eszter (7.o.)
III.Balogh Dávid (8.o.)





Marika néni kedveskedett a gyerekeknek azzal, hogy meghívta őket palacsintázni, ami nagyon jól sikerült.
Kívánunk jó egészséget és jövőre is várjuk szeretettel.Köszönjük a kedvességét, szeretetét.

Péter Melinda
szervező



(BJ)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése