2014. november 24., hétfő

Adventi Sokadalom - 2014

Kedves Olvasó!

Beérni látszik a 2005-ös startup. A babából gyermek, lassan kamasz lesz.
Többedik alkalommal gyűlünk össze 2014 nov. 29-én a tápiószőlősi Faluházba, hogy az adventi időszakot együtt készíthessük elő.
Az ősz utolsó napjait éljük. Rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák. Az emberek az esti lámpafénynél olvasnak, tévéznek vagy álmodoznak.
Az elmagányosodást megelőzve várunk mindenkit szeretettel, kicsit-nagyot egyaránt a szombati kulturális eseményre, az Adventi Sokadalomba.
Helyi és környékbéli települések kézművesei mutatják be mesterségük fortélyait. A bátrabbak eltanulhatják a különböző mintákat, saját maguk készíthetnek karácsonyi ajándékot, amelyeket magukkal is vihetnek.
Akik ilyen kézműves terméket szeretnének Mikulásra, Karácsonyra, be is szerezhetik azokat a rendezvény alkalmával.
Délután egy közeli fotográfus, Koroknai László kiállításának megnyitójára várunk mindenkit szeretettel.
Ezt követően közösen meggyújtjuk az első adventi gyertyát.
A napot a budapesti Kovács Linda trió koncertje zárja. Felcsendülnek igazi remek jazz- és karácsonyi dalok akusztikus, csengő, élő előadásban.

Várunk mindenkit szeretettel!

- A szervezők -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése