Három évig érlelt

Kedves Olvasó!

Három éve, október elején készítettem egy cikket egy tápiószőlősi, számomra kedves eseményről.
A láz nagy volt, a cikk hosszú, a szereplői aranyosak - de érnie kellett még a tartalomnak.
Pár nap van hátra októberből. Úgy éreztem, publikálni kell. Így hát előszedtem, átolvastam, feltöltöttem, megosztom.
Legyen ez egy békés olvasmány 2014 októberének utolsó hétvégéjére.

(Vágatlanul, ahogyan 2011-ben ez elkészült)
- Beszámoló egy tápiószőlősi aranylakodalomról -

Aranylakodalom Tápiószőlősön

Falun születtem, városi „jövőt” javasolt nekem a rendszer. Tanultam, szórakoztam, élveztem a városi fergeteget, mégis időnként visszatértem gyökereimhez.

Tanulmányaim végeztével munkám visszavezetett vidékre, és bár elsőre nehéz volt elkezdenem a nagybetűs Életet, gyerekkorom emlékeit felidézve újból elkezdtem falun élni. Fel kellett ismernem, rengeteg értéket lehet itt még találni, és lassan hivatásszerűen elkezdtem dokumentálni álló-, mozgóképek segítségével, világhálós napló formájában azokat, mert fontosnak tartom a jelen, a jövő generációjának átadni, vagy legalább konzerválni.

Egy Pest megyei településre hozott a munkám, amely önállóként nem idősebb 65 évnél. És ilyen „fiatal faluként” igencsak érdekes a jelenkori emberek öntudata, „lokálpatriotizmusa”. Kezdetben azt hittem, ez az „általános”, ezt kell megszokni, ebbe kell asszimilálódni.

Véletlen belekerültem a helyi Nyugdíjas Klubba, akikkel való közös munkánk során teljesen megváltozott a korábbi „általános” benyomás. Sokat énekeltünk, jártuk a megyét, nyugdíjas találkozókon léptünk fel, majd hét éves közös munka után egy különös megtiszteltetés ért: felkért két idős klubos, énekkaros néni, segítsek, legyek vőfélyük az Aranylakodalmukon.

Voltam már vőfély, többször, de ilyen felkérést még nem kaptam, így a meglepődöttségtől, ijedtségtől hirtelenjében igent mondtam rá.

Néztem a határidőnaplóm, van még három hét, és bár az előkészületek rendjén zajlanak, mit keresek én krisztusi korom ellenére egy aranylakodalom vőfélyeként, a több mint száz ember színe előtt?

Majd eldöntöttem: amennyire példaként türelemmel, kitartással, betegséget nem ismerve eljárnak heti rendszerességgel a nyugdíjas klub énekesei próbára, hétvégeken fellépésekre, olyan szeretettel igyekszem én is hozzáállni az énekkarvezetőből vőféllyé való előléptetésemhez.

Eljött a Nagy Nap, 2011. október 1-e. A klub tagjai, ismerősök, barátok utolsókat igazították a díszterítékeken, az üstben főtt a finom leves, a sütőben sültek a húsok, a Faluház készen állt az ünnepre. 

Délre érkeztek az ünnepeltek, Bezzeg András bácsi és Panni néni, Sáfrány József bácsi és Margit néni. Mindketten aktív tagjai a nyugdíjas klubnak, ezen a napon viszont mindenki az ő szolgálatukra volt.

Hamarosan érkeztek ünnepi öltözékben az ünnepeltek gyerekei, saját családjaikkal, dédunokával, további rokonokkal, kedves ismerősökkel egyetemben. A Faluház nagyterme rövidesen megtelt és a díszes terítés, a sok virág, a pompás megjelenés közepette úrrá lett az a feszültség, az a kellemes izgalom, amely valósággal megemeli az emberi lelket még legalább fél méterrel a felszíntől.

A személyes üdvözlések, helyfoglalások után elkezdődött az igazi hagyományos értelemben vett vőfélyi munka: verssel, szöveggel, rigmusokkal elindult a Nagy Ünnep, az igazi Aranylakodalom!

A Nyugdíjas Klub énekkara külön az aranylakodalmasoknak összeállított dalcsokrot adott elő, az ünnepeltek gyerekei köszönőlevél formájában fejezték ki hálájukat szüleik felé.

Az örömkönnyek mindenki szemében megjelentek, a meghatottság kellemes csendet szült a teremben.

A katolikus plébános ünnepi ruhájában ismételten a megjelent vendégkoszorú színe elé szólította a két ünneplő házaspárt és egy gyönyörű prédikációt követően mintegy házassági fogadalom megújítása keretében, újból megáldotta a két példaértékű párt, mint ötven évvel ezelőtt az akkori Reszler atya tette.

Eme magasztos pillanatok után nem maradhattak ki a humoros köszöntők, a mindenféle „földi jóval” telepakolt ajándék-kosarak, a meglepetés fényképalbumok, és a szebbnél-szebb jókívánságok sem.

Ádám bácsi, az ünnepelt korosztály társzenésze húzta a kedvenc nótákat, és amint az első fogás (nem nyafogás) tálalásra készen állt, vőfélyként egy hagyományos vers kíséretében feltálaltuk a nyugdíjas klub tagjaival azt az első fogást, melynek párja nincs az egész Pest megyében!

Jó sok tyúkhúsból, édes répából, friss krumpliból, zellerből, káposztából főtt a húsleves, orsótésztával lett koronázva, a vendégkoszorú csak úgy kérte a repetát a felszolgálóktól.

És ha már a finom leves elfogyasztatott, nem maradhatott el még egy pohárköszöntő, amelynek „előfutára” megvolt már még az asztalülés elkezdése előtt. Természetesen, leves után sokkal jobban esett mindenkinek még egy jó pohár bort meginni, amit adott a jó szőlő, nem véletlen volt az egész eseménynek helyszíne Tápiószőlős.

Ha már a csontokról elfogyott a hús, a levesestálak kiürültek, vers kíséretében jöhetett a finom sült, krumpli, savanyúság, 98%ban mind a falu terméseként. Jól esett mindenkinek, és egyre jobban kezdett viszketni a vendégkoszorú talpa, hisz addig csak ettek, ittak, de még nem mulattak.

Nosza, Ádám bátyám sem volt rest, gyorsan megkóstolta azt a sok jó étket, amit rajta kívül mindenki nyugodtan szépen sorjában nem csak megízlelt, hanem meg is evett. Szóval Ádám bácsi belecsapott egy jó ropogós dalcsokorba, és az ünnepelt aranylakodalmas párok elkezdték a táncot. No de ezt várta már a vendégsereg, és ihaj-csuhaj, elkezdődött a nagy mulatság. Tapsoltak a kezek, forogtak a testek, járták a lábak a jobbnál jobb táncokat, és szép lassan elérkezett az idő a nagy meglepetésre, amikor mindkét család részéről a „gyerekek” és az ünnepeltek legkedvesebb ismerősei igazi ünnepi tortákkal lepték meg az eseményt.

Jelképekkel tűzdelt volt az egyik, több ízű és emeletes a másik. Mindenki kapott mindenikből, és az öröm közös volt.

A meghatódottságtól az ünnepeltek örömkönnyeket hullatva nem győzték köszönni mindenkinek, aki csak megjelent.

A buli éjfél után jóval ért véget, akkor is csak azért, mert már annyira fáradt volt mindenki, hogy a lábak nem engedelmeskedtek a táncba hívásnak.

Felejthetetlen élmény volt mindenkinek, ünnepelteknek, hozzátartozóiknak, magamnak egyaránt.

Mindez egy „mesebeli” ideális lakadárénak hangozhat a kedves olvasónak, és valójában annyira könnyedén, gördülékenyen ment minden, ahogyan az leíratott.

És valószínű, ötven év után a „visszaemlékezés” kockái is pont ilyen gördülékenyen pörögnek le a képzeletbeli vetítővásznon.

Valójában nem volt ennyire könnyű, és ma sem az. Mégis, amit eddig írtam és még következik, példaként szolgálhat mindenki számára.

Két héttel az Aranylakodalom után úgy éreztem, érdemes hírt adni eme nagyszerű eseményről, tudja meg akár az egész ország, hogy ebben a faluban vannak értékes emberek, értékes erények. Ezek az emberek nem a képernyőkön mutogatott hírességek, de nagyszerű példaképek.

            Bezzeg András és Bába Anna (mindenki által Panni néniként ismert) 1961. október 7-én kötöttek házasságot katolikus szertartás szerint. Az akkori hagyományokhoz híven külön-külön ünnepeltek, un. sátoros lagzit tartottak. Itt is, ott is közel száz-száz személy mulatott, a talpalávalót falubéli zenészek húzták. Szokás szerint tárgyi ajándékokat kapott az ifjú pár, amelyek egy új házvezetésben, családi életben nélkülözhetetlenek voltak akár az első naptól kezdve. Így kaptak tányért, bögrét, tálat, paplant, szőnyeget, és ha még bírták szusszal, egy kis kezdő tőkét is összetáncolt a menyasszony a menyasszonytáncból.

A valódi házas élet nem kacsalábon forgó várban indult, de hat év fokozatos rákészülés után megvették első saját házukat, majd rá öt évre felépítették azt a családi házat, amely a továbbiakban három gyereküknek meleg otthont adott. A két fiú, egy lány gyerekeik után hét unoka és nemrégiben egy dédunoka is született.

A dolgos, aktív, örömben és bánatban együtt töltött évtizedek után még az elbeszélgetés napján is szavak nélkül van András bácsi és Panni néni, annyira jól érezték magukat az Aranylakodalom alkalmával. Az énekkart láthatta Panni néni végre szemből énekelni (maga is kórustag), a köszöntő szavak, Attila atya teljes ünnepi díszben való megjelenése, a gyerekeik köszönő beszéde mind-mind feledhetetlenné teszik számukra ama október elsejét.

Mindenkinek azt üzenik, kitartás háromszorosan is! Egyetértés, egymás munkájának megbecsülése nélkül nem lehet a családot összetartani. Velük együtt lenni viszont az élet legnagyobb értéke!

            Sáfrány Józsi bácsi, Nagy Margit 1961. november 4-én kötöttek házasságot a helyi katolikus templomban. Szintén a helyi akkori hagyományoknak megfelelően külön-külön ünnepeltek. A sátoros lagziban 70-70 személy körül lehettek. Ekkor kapták meg ajándékként első közös tányérjaikat, bögréiket, vizeskannát, egyéb használati tárgyakat. Majd a „pénzért táncol a menyasszony” vőfélyi elkiáltás után egy kis „útravaló” is összetáncoltatott a menyasszonyi táncban.

Közös életük első évét Józsi bácsi szüleinél lakva töltötték, majd a házasságuk második évében kezdték el saját vályogházukat építeni.

1993-ban egy újabb téglaházba költöztek, ennek közelében építettek később a lányuknak is házat, akitől négy unoka származik. Józsi bácsiék fia, második gyerekként a szomszédfaluba nősült, egyben két unokával ajándékozta meg szüleit.

A mai napig aktív életet élő házaspár életében nagy ajándéknak számított az aranylakodalmuk megünneplésének lehetősége. Bár szokás a megyében regionálisan a nyugdíjas klubok aranylakodalmasainak együttes ünneplése valamely választott településen, idén a két ünnepelt család úgy döntött, személyesebb, meghittebb körülmények közt tudnának ünnepelni rokonaikkal, klubtársaikkal egyetemben. Ez ténylegesen meg is valósult, és bár nem sokszor volt ilyen Tápiószőlősön, ez az ünnep teljes pompájában jól sikerült, a meghívottak 99%-a megjelent, és az óta is arról beszélgetnek, a szó jó értelmében.

A két házaspár mai napig dolgozik, soha nem szűnnek meg gyerekeikről, unokáikról gondoskodni. Ez a kitartó gondoskodás, végtelen szeretet hatotta át a közösen eltöltött ötven esztendőt, és látva családtagjaikon, úgy tűnik, ez a kölcsönös tisztelet, megbecsülés továbbszáll őreájuk is. Ilyen példa értékű emberekkel egy falu közössége büszke lehet, és boldogan állítom, ők igazi hősök, igazi celebek.

Béres József

Tápiószőlős, 2011.10.16.

ui, - Három évig érlelődött a cikk - megígértem az ünnepelteknek, hogy megjelenik. Úgy érzem, a legjobb most egy vegyes érzelmekkel teli kampány után kiemelni az igazi értékeket, példa értékű embereket, az igazi hősöket. Remélem, lesz értelme.

Béres József

Budapest, 2014.10.25.